Sziasztok! Ez egy afféle folytatás, csak nem a trió áll a középpontban. A történet 19 évvel később játszódik, mikoris Albus éa Rose elsősök lettek. De nem róluk szól! A középpontban egy félvér lány áll, akinek az apja mugli, de elhagyta édesanyját, akivel azóta is él, nővére társaságában.

1. fejezet:

Roxfort

Hajnali fél négy óra van. Az utcánk néptelen, anya és Emma alszanak. Az új baglyom, Uhu még nem tért vissza a vadászatból. A ládám öszzecsomagolva, a szobám kitakarítva, a talárom kikészítve a mugli ruhával együtt. Én már nem tudok aludni, az új könyvemet nézem (elővettem olvasási célból, de túl izgatott vagyok hozzá) és gondolkodom. Igazából hetek óta így be vagyok zsongva, mióta megkaptam a levelem. Felvettek! Megyek a Roxfortba! Most mégis szorongok egy kicsit. Anya szerint ez természetes, de én ettől nem nyugodtam meg. Mi van, ha nem vagyok elég tehetséges? Mi lesz, ha senki sem kedvel meg?

Végül tehetettletségemben 5 órakor kimentem a szobámból, és átosontam Emmához. A nővérem még aludt. Kicsit megböktem, de nem kelt fel.

-Ébredj fel - suttogtam, de ő csak aludt tovább, ezért kicsit hangosabban folytattam - Kelj már fel! Mindjárt menni kell, te meg be se csomagoltál rendesen!

Őt miért nem izgatja fel a Roxfort? - gondoltam, aztán rájöttem, hogy már negyedik éve megy. Még egy kicsit próbálkoztam, aztán hozzá vágtam egy párnát, amitől menten magához tért, és egy nagyobb párnával válaszolt.

- Mi van már? - mordult rám - Miért nem hagysz aludni? Még csak öt múlt!

- Én csak.... Izgatott vagyok...- kicsit elbizonytalanodtam. Tényleg! Miért kellett felkeltenem? De látszólag megenyhült egy kicsit, mert szelíden folytatta:

- Ne izgulj! Nincs abba semmi ilyesztő! Elég, ha 10-kor elindulunk. Közel van a King's Cross.

- De tudod - kezdtem bizonytalanul - attól félek,...hogy majd.... szóval...Nem fognak szeretni. - böktem ki végül.

- Miért ne? - értetlenkedett Emma - Bonnie, ez egy egyszerű iskola, nem várnak mást, csak hogy magadat add! Ha nem bújsz a sarokba, akkor sok barátod lesz, és nem kell ehez semmi különös, csak te!

Nővérem buzdító szavain kicsit felbátorodtam, és nyugodtan mentem vissza a szobámba.

***

Még aludtam pár órát, aztán anya keltett fel, fél kilenckor. Gyorsan mugli ruhát vettem, bezártam Uhu-t és adtam neki pár bagolycsemegét, hogy nyugton legyen útközben. Anyát és Emmát a konyhában találtam. Nagy nehezen én is megettem egy pirítost, beraktam a szendvicseket (bár tudtam, hogy nem fogom megenni - Emma mesélt a büfékocsin található dolgokról), és vártam. Végül napoknak is beillő percek múlva bepakoltunk a kocsiba és elindultunk. Amikor odaértünk a pályaudvarra megint szorongani kezdtem, de most máson. Ez nem is tudom hogy nem jutott eddig eszembe.

- Emma, a családok tagjai egy házba kerülnek, ugye? - kérdeztem nővéremet.

- Nem feltétlenül - felelte, majd megkérdezte: - Miért? Most ezen fogsz izgulni?

- Mi van, ha nem a Hugrabugba kerülök? - néztem rá. Nálunk mindenki hugrabugos volt, az egész Abott család.

- Semmi - mondta Emma - Akkor nem az leszel, hanem mondjuk Griffendéles. De a Hollóhát se rosz, és bármi a híre, a Mardekárba is vannak rendesek. Attól, hogy Tudodki is oda járt nem kell rosznak lennie. - bár mikor ránéztem, arckifejezése megcáfolta szavait.

- Bonnie! - hallottam anya hangját - Gyere, megyünk a kilenc és háromnegyedik vágányra. Én veled megyek, Emma pedig majd utánunk. Ő már sokszor csinálta.

Megfogtuk a kulimat, és a muglik mellett elhaladva nekifutottunk a kilences és tizes vágány közötti korlátnak. A következő pillanatban már a Roxfor Expresz mellett sétáltunk, nővéremmel a nyomunkban.

- Gyere, keressünk egy üres fülkét - szolt Emma - mindjárt visszajövünk anya!

Elhaladtunk az emberek között, és egyszer csak két családon akadt meg a szemem, de mielött belém hasíthatott volna a felismerés, Emma elrángatott onnan, ,,nem illik bámulni" megjegyzéssel, de amint ránéztem láttam, hogy izgatott és vörös.

- Kik voltak azok? - kérdeztem rá nemes egyszerűséggel.

- Egyszerű mágusok - mondta, de mivel látta rajtam, hogy ez nem elég kinyögte :- A Potter és a Weasly család, ha annyira érdekel. A legidősebb Potter fiú eggyel fiatalabb nálam.

- És tetszik neked.- szaladt ki a számon, mire Emmát elfutotta a pulykaméreg.

- Semmi közöd a magánéletemhez! Tudd meg, hogy ha tetszene akkor se kötném az orrodra, mert úgy is kifecseged! - azzal sarkon fordult és elment az ellenkező irányba.

Így aztán magamra maradtam, a hatalmas ládámmal és a baglyommal, fülke és segítség nélkül. Megpróbáltam fertuszkolni a ládám a vonatra, de nem sikerült. Ránéztem az órámra, és némi kétségbeeséssel állapítottam meg, hogy a vonat 10 perc múlva indul.

- Segitsek? - hallottam egy félénk lányhangot a hátam mögül. Megfordultam, és egy vöröshajú, bozontos, de egyébként csinos lányt láttam magam előtt. Körülbelül olyan idős lehetett mint én, amiből arra következtettem, hogy ő is elsős.

- Igen, köszönöm! - feleltem. Nagy nehezen feltornásztuk a ládám és a baglyom, majd becipelkedtünk egy fülkébe. Mire végeztünk a peronőrök elkezték becsukni az ajtókat. Én kihajoltam az ablakon, és addig integettem anyának amíg el nem tűnt a kanyarban. Ezután leültem a lánnyal szemben és pár percig meg se szólaltam. Végül ő kezdeményezett beszélgetést.

- Téged hogy hívnak? - kérdezte kissé bizonytalanul.

- Bonnie-nak. Bonnie Abott-nak. És téged?

- Rose Weasly-nek. - felelte és mikor látta, hogy elkerekedik a szemem elmosolyodott. - De ez nem fontos. Csak a szüleim híresek. Én sima Roxfortos gólya vagyok, nem több.

- Én meg talán annyi sem. Eddig is mágusok közt éltem, de nincs egy ismerősöm sem. Csak anyát ismerem, meg a nővéremet, Emmát. Kicsit elzárkőzva élünk. Anya nem szereti a nyüzsgést. Részt vett a háborúban. Persze, biztos nem vitt véghez annyi mindent, mint a szüleid, vagy mondjuk Harry Potter....De annyi mindent talán senki sem...

Ekkor kinyilt az ajtó, és egy fekete hajú fiú lépett be rajta. Alacsony volt és zöldszemű, maga mögött ládát vonszolt és egy baglyot.

- Szia Rose! - köszönt vidáman - Nincs egy hely a vonaton, már azt hittem állni fogok...- ekkor engem is észre vett és kicsit elpirult - Oh.... Sajnálom... Nem is vettelek észre. Hogy hívnak?

- Bonnie Abott.

- Örülök, hogy megismerhetlek. Én Albus Potter vagyok. Régóta ismerem Rose-t.

- Azt gondoltam - feleltem, de ekkor arra lettem figyelmes, hogy Rose a fejét rázza, és némán tátogja ,,nem tud semmiről" - mármint Rose mesélte, hogy te is elsős leszel és ismer - hadartam megzavarodva, és magamban eldöntöttem, hogy amint lehet megkérdezem mi ez az egész. Ezután már kellemesebb volt a hangulat. Először a családunkról beszélgettünk, majd a házakra terelődött a szó.

- Nálunk mindenki a Griffendélben volt - mesélte Albus - apa szerint mindegy hova kerülök, de nekem nem. Legalábbis mardekáros semmikép sem akarok lenni.

- Nálunk is hasonló a helyzet - szólt Rose - apa családjába mindenki griffendéles. Anya is az volt, de ő mugliszületésü.

- Nekem... hát...- kezdtem habozva - mindeni, mármint anya hugrabugos volt, meg a nővérem is az. Apa mugli. Elhagyott minket mikor megtudta, hogy anya boszorkány. Két éves voltam. Mindenképp szeretnék én is Hugrabugos lenni... Mármint a többi se lenne végülis baj, csak a Mardekár. Nem akarok oda kerülni.

Ezután halgattunk pár percig, majd megjelent a büfés boszorkány. Jó sok mindent vettünk, mert már nagyon éhesek voltunk. Vásároltam többek közt csokibékát, Bagoly Berti féle mindenízű drazsét, tökös derelyét, Drubli legjobb fúvógumiját és Bűvös Bizserét.

- Ti gyüjtitek a kártyákat? - kérdeztem egy csokibékával a kezemben.

- Én igen. - felelte Rose - már van vagy ötszáz, de Merlin például még hiányzik, meg Dumbledore is. Az öcsém rajtam röhög, mert neki Dumbledore már vagy hatszor megvan, de nem hajlandó semmire sem cserélni.

- Én nem gyüjtöm - mondta Albus - apa szerint nincs értelme, meg aztán a csokit nem is szeretem.

- Nézd, Rose itt van.....- kezdtem egy Hermione Granger-es kártyával, de gyorsan észbe kaptam és elhalgattam. Albus épp a mindenízű drazséval volt elfoglalva, így nem vette észre a félbehagyott mondatom.

Ezután egy ideig a bűvös édeségekkel voltunk elfoglalva, majd mikor sötétedni kezdett átöltöztünk talárba. Miután eltettük a mugliruhát lasítani kezdett a vonat, és nem sokára befutottunk a roxmortsi pályaudvarra. Leszáltunk a vonatról és keresni kezdtük elsős társainkat.

- Elsősök! Minden elsős jöjjön ide! - hallottuk a vonat mellől. Elindultunk a hang irányába, és megpillantottunk egy férfit, akiről rögtön tudtam, hogy Hagrid az. Nem láttam még, de Emma mesélt róla, és nem volt nehéz megismerni hatalmas termetéről. - Szia Rose! Á, és itt van Albus is! Hogy vagytok?

- Remekül - felelték kórusban az említettek.

- Gyertek! Mi csónakkal megyünk tovább.

Elindultunk egy sötét ösvényen, majd körülbelül tíz perc gyaloglás után elértük a tavat - végén a Roxforttal. Hallottam már róla,de mégis tátva maradt a szám. Ebbe a gyönyörű, száz tornyú kastélyban fogok tanulni! Beszáltunk a csónakokba, és elindultunk a tavon. Mikor odaértünk Hagrid bekopogott, a nagy tölgyfa ajtón, ami erre kinyilt, és megjelent mögötte egy pöttöm kis varázsló.

- Jónapot mindenkinek! - mondta magas, sípoló hangon - Én Flitwick professzor vagyok. Kérem, jöjjenek utánam. A többiek a nagyteremben vannak, de mielőtt maguk is leülnének túl kell esniük a beosztáson.

Követtük a professzort, és bementünk egy hatalmas terembe. Itt volt négy hosszú asztal, körülőtte sok diákkal. Ezekre merőlegesen állt mégegy asztal, de ez rövidebb volt és tanárok ültek körülötte. Ez előtt ált egy szék, rajta egy kopott, penészfoltos süveg. Mikor minden gólya felsorakozott a tanárokkal szemben a süveg kinyílt a karima mentén és dalolni kezdett:

Kalapok közt keresgélve
Találsz talán szebbet,
De nem hordott még fején a föld
Nálam eszesebbet!
Én vagyok a Teszlek Süveg.
A híres? Naná!
Más sapkákkal ne végy engem
Egy kalap alá!
Én látom, mit senki más:
hogy mit rejt a fejed.
Próbálj fel és menten mondom,
hol van a helyed.
Ha vakmerő vagy, s hősi lelk,
Házad Griffendél.
Oda csak az kerül, ki
Semmitől se fél.
Hugrabugnak nyájas népe
békés, igazságos.
Oda mész, ha türelmes vagy
S jámbor - ez világos.
A bölcs öreg Hollóhátban
Éles elmék várnak.
Kiknek a tanulás kaland
Oda azok járnak.
Hogyha agyafúrt, s ravasz vagy,
Ne is tekints másra:
A Mardekár való neked.
Ott lelhetsz sok társra.
Hát vegyél fel és ne remegj!
Forog ez az agy!
Bár nincsen mancsom, nálam mégis
Jó kezekben vagy!

Mindenki tapsolni kezdett, majd mikor abbahagyták Flitwick professzor szólalt meg:

- Alit szólítok, leül a székre, felveszi a Teszlek Süveget, és ha az beosztotta leül a számára kijelőlt ház asztalához.

- Bonnie Abott

Ahogy kimentem a gólyák sorából, remegett kezem-lábam. Gyorsan leültem és felvettem a süveget. Az egészen eltakarta a szemem, annyira nagy volt. Amint felvettem egy vékony hang szólított meg.

- Á, igen, igen. Okos lány vagy, de még mennyire! Bátorságod is van, de túl visszahúzódó vagy. Nos legyen a.... GRIFFENDÉL!

Még mindig remegve letettem a süveget és eliszkoltam a griffendélesekhez, akik tapssal köszöntöttek. Csak miután leültem, akkor vettem észre igazán, mi is történt velem. Nem a Hugrabugba kerültem. Nem ott vagyok, ahol anya volt, vagy Emma. De nem lettem mardekáros sem, és ez viszont jó. Tulajdonképpen a Griffendél se rosz...... Ha Rose is ide kerül, legalább már barátom is van...Vagy mondjuk Albus.....

Kicsit megnyugodtam és úgy halgattam a beosztás hátralevő részét.

- Cho Chang! - Itt a süveg majd' egy percig gondolkozott.

- HUGRABUG! - kiáltotta végül.

- Scorpius Malfoy!

- MARDEKÁR

- Fabian Patil!

- HOLLÓHÁT

- Albus Potter! - keresztbe tettem az ujjam, úgy szurkoltam...

- GRIFFENDÉL! - kiáltotta a süveg, és Albus lehuppant mellém, széles vigyorral az arcán.

Sok nevet hallottam még, akikről anya mesélt, hogy majdnem egy idősek, például: Belby, Edecombe, Boot, Finnigan, Jorden, Bell, Lovegood, Macmillen, Monstro. De voltak azért ismerettlen nevek is, például: Cox, White, Malone, Wright, Mendez, Hill....

Végül már csak Rose maradt, akinek arca időközben zöldes színt öltött. Mikor a nevét hallotta remegve elindult, leült és felvette a süveget. Az épp hogy csak hozzá ért harsogta is:

- GRIFFENDÉL! - Rose elvigyorodott, és már iszkolt is hozzánk, majd leült a másik oldalamra.

- Gratulálunk! - Mondtuk kórusban Albussal. Ezután Flitwick kivitte a széket és a Teszlek Süveget, az igazgató nő, McGalagony professzor pedig felált, jelezve, hogy szólni készül.

- Köszöntök mindenkit az idei tanévben. Csupán néhány dolgot szeretnék elmondani. Először is köszöntsék az új sötét varázslatok kivédése tanárt, Bill Weasly-t. - nagy taps tört ki, Rosenak pedig tátva maradt a szája. - A tanár úr csak egy évig tud maradni az iskolában. Kötelességem továbbá figyelmeztetni magukat, hogy az iskola területén található erdő tiltott terület, úgy mint Roxmorts falu az első és másodévesek számára. A szünetekben tilos a folyóson varázsolni. Vacsora után a prefektusok kisérjék fel a golyákat hálótermeikbe. Csak ennyit akartam mondnai. Jó étvágyat kívánok!

Abban a pillanatban, amikor az igazgató nő leült hirtelen rengeteg féle étel jelent meg az asztalon. Volt ott mindenféle sült, rengeteg köret, saláta és öntet, sütőtöklé és még sok más. Albus, Rose és én nagy étvággyal estünk neki a lakomának. Nagyon jól éreztem magam, lett két barátom nem lettem mardekáros, és így már annyira nem is zavart, hogy nem a Hugrabugba kerültem. Elvégre nincs ebbe semmi rosz!

- Szia, Al! - köszönt valaki - hát csak griffendéles lettél! Gratulálok! Figyi, most visszamegyek a barátaimhoz, de majd még találkozunk!

- Hát ő ki volt? - kérdeztem.

- A báttyám, James - felelte Albus - egész nyáron szekált a nyamvadt házakkal. De most már nem tud! Bár, úgy is kitalál valamit, csak percek kérdése....

- Neked van testvéred? - fordultam Rose-hoz.

- Van. Hugo a neve, de még nem jár ide. Majd két év múlva. Olyan idős mint Albus huga, Lily.

Mikor véget ért a lakoma McGalagony jó éjszakát kívánt, majd a prefektusok vezetésével elindultunk a hálókörletünkbe. Sok lépcsőn és folyosón mentünk végig, mire felértünk a Griffendél toronyba. Ott egy kövér, rózsaszín ruhás dáma portréjánál álltunk meg.

- Ő a Kövér Dáma - mutatott a képre az egyik prefektus - neki kell megadni a jelszót ha beakartok menni. - majd a dámához fordult és így szólt: - Mandragóra.

A hölgy erre keretestül előredölt, és mi bemásztunk a mögötte lévő lyukon. Egy kényelmes külsejű, portrékkal díszített, kandallóval és karosszékekkel ellátott helyiségbe találtuk magunkat. Albus és a fiúk balra, mi a lányokkal pedig jobbra indultunk. Felmentünk egy rövid lépcsőn és egy ajtó előtt álltunk meg amin tábla hirdette : Első évesek. Bent öt vörös takarós, baldachionos ágy várt minket a ládáinkal együtt. Uhu kalickája is ott volt, de a bagoly feltehetőleg már elrepült a bagolyházba. A szobában még három lány volt, akik előb értek be, mint mi.

- Sziasztok! - köszönt az egyik, akinek szőke haja és kék, dülledt szeme volt - az én nevem Lucie Lovegood. Ő itt Mandy Bell - mutatott egy barna hajú, alacsony lányra - ő meg Megan White - mondta, és rábökött az utolsó, egy kicsit teltebb fekete hajú lányra. Te Rose Weasly vagy, ezt tudom anya ismeri a szüleidet. Jóban voltak. Te pedig ha jól selytem egy Abott. Mi a keresztneved?

- Bonnie. Én hallottam a Bell és a Lovegood névről is. De hogy-hogy anyukáitok nevét örököltétek? Minket apa elhagyott, én azért.

- Apa meghalt - felelte csendesen Mandy.

- Oh... Sajnálom...- motyogtam.

- Nálunk apa így akarta - fecsegte Lucie - neki hosszú neve van és nem szereti, szóval ezért. Anyának tetszett az ötlet, mert másképp a Lovegood név eltünt volna. Szóval így.

- Értem - mondtam - Megan, a te nevedről nem hallottam még. A szüleid is ide jártak?

- Csak apa, de ő is elég régen. Én vagyok a legkisebb a családban. Öt testvérem van.

Ezután nem nagyon beszélgettünk, csak lefeküdtünk. Engem gyorsan elnyomott az álom, mert szörnyen elfáradtam, és csupa szépet álmodtam.

2. fejezet

Eseménydús első nap

Másnap korán keltem fel, és vártam amíg Rose is felébred. Meg akartam kérdezni, hogy mi az, hogy Albus nem tud semmit. Nem igazán értettem a dolgot....

Lucie, Mandy és Megan nem sokkal késöbb keltek de én úgy tettem, mintha még aludnék. Mikor cseverészve lementek reggelizni Rose is felébredt. Amint felöltözött rögtön rákérdeztem a dologra.

- Ja, hogy az. Nem nagy dolog. Potterék csak akkor akarnak mindent elmondani, ha Lily is kezdi a Roxfortot. Az apjuk elég zárkozott. Állítolag sosem szerette, hogy híres. Nem szívleli ezt a témát, amit végülis megértek......Sok mindenkit veszített el.....

- De attól a gyerekeinek joga van tudni.....Elvégre mindenki más tud róla a suliban, csak ők nem...

- Ő dolguk - legyintett Rose, azzal elindult az ajtó felé - Gyere, mert éhen halok.

Lementünk a nagyterembe és nekiláttunk a reggelinek. Ám alighogy az első falatot a számhoz emeltem, megjelent Emma.

- Szia - köszönt - Hogy vagy?

- Én remekül - feleltem - és te?

- Nem tudom. Neked nem baj, hogy nem hugrebugos lettél? Mert idefelé még ezen nyafogtál.

- Nem, nem baj. De neked úgy látom igen. Azt mondtad a Griffendél se rosz. Már vannak barátaim - Albus épp ekkor lépett be a nagyterembe - és szerinted csak ez számít, meg hogy magamat adjam. Mi a baj?

- Semmi! - vágta rá Emma, azzal elvonult a barátaihoz.

- Tudnám mit hisztizik - dohogtam - Nincs itt semmi baj!

- Lehet, hogy más húzta fel, és rajtad veri le - vetette fel Albus - James mindig ezt csinálja velem.....Én meg Lilyvel....

- Ne is foglalkozz vele! - javasolta Rose. - Nézt Albus, ott jön a báttyád.

- Sziasztok! - köszönt James - Bemutatnád a barátaid, Al?

- Roset ismered, ő meg Bonnie Abott.

- Örvendek. Itt vannak az órarendek. Ma lesz órátok Billel. Nekünk sajnos csak csütörtökön. Anya már küldött is egy baglyot, hogy meglepődtem-e. Na, megyek is! Sziasztok! - azzal el is ment.

Reggeli után elmentünk megkeresni a átváltoztatástan termet, ami meglehetősen nehéznek bizonyult. Már öt perce becsengettek, mikor végre beestünk. McGalagony, igazgatói teendői mellett nem mondott le a tanításról sem.

- Üljenek le, és máskor próbáljanak nem elkésni - utasított minket a tanár nő, mi pedig engedelmeskedtünk. Az óra nem volt épenséggel izgalmas. Végig csak jegyzeteltünk, és az is kiderült, hogy nagyon soká fogunk nagyobb transzformációkkal foglalkozni. Ezután bűbájtan következett, ami szintén csak körmöléssel telt. Utána elindultunk a nagyterembe ebédelni.

- Ezután lesz sötét varázslatok kivédése, ugye? - kérdeztem.

- Igen. - felelte Albus - Aztán asztronómia. Utána lemehetnénk Hagridhoz, mert apa azt mondta látogassuk meg. Te is jöhetnél Bonnie.

- Rendben. Siessünk, mindjárt kezdődik az óra.

Gyorsan megebédeltünk, megkerestük a tantermet, leültünk legelőre és vártunk. Bill Weasly csengetéskor lépett a terembe. Nagyon gondterheltnek tűnt, hosszú haját copfba kötötte, és arca tele volt sebekkel.

- Megtámadta egyszer egy vérfarkas - súgta Rose.

- Sziasztok! - kezdte Bill - Ebben az évben gyengébb átkokkal és ellenátkokkal fogunk foglalkozni. Ma leírjuk ezek legfőbb jellemzőit és csoportosításukat. Gyakorolni csak a jövő órán fogunk. - magyrázta, de végig idegesnek tűnt.

Így hát ez az óra is csak jegyzeteléssel telt. Asztronómián a bolygókat kellett figyelnünk, és az is kiderült, hogy a karácsonyi szünet után éjszaka lesznek az óráink. Utána leraktuk a táskánkat, és mivel leckét még nem kaptunk gyorsan lementünk a lépcsön és elindultunk az erdő szélén álló vadőrkunyhóba Hagridhoz, aki mosolyogva fogadott minekt.

- Szia Hagrid! - köszönt Albus - Ő itt Bonnie Abott, az új barátunk.

- Szia Bonnie! Hogy vagy?

- Köszönöm, jól. - motyogtam szégyenlősen, ám amint elkezdtünk beszélgetni, menten megjött a hangom. Kiderült, hogy Hagrid nagyon rendes, és remekül szórakoztunk.

- Egyébként Bill mindig ilyen ideges? - kérdeztem, mikor a tanárokra terelődött a szó.

- Nem, nem tudom mi baja lehet. - Mondta Rose - Álltalában nagyon vidám...

- Bajok vannak a Gringottsnál - jegyezte meg Hagrid - Ő ugye átoktörő, és állítólag találtak valamit amivel.....szóval gondok vannak.....én sem egészen értem...

- Milyen az, hogy átoktörő? - kérdeztem.

- A légyeg, hogy a koboldok minden lehetséges kincset meg akarnak szerezni a banknak. - magyarázta Hagrid - A régi mágusok pedig elrejjtették az aranyat, és átkokkal védték. Bill ezeket próbálja megtalálni Egyiptomban. De ha el is jött... Egyáltalán miért?

- Szerintem azt csak ő tudja - szólt Albus. Ezután erről nem esett több szó, hanem főleg a kviddicsről. Fél hatkor aztán elindultunk a kastélyba vacsorázni. A nagyterembe megint összefutottunk Emmával, aki még mindig paprikás hangulatban volt.

- Hol voltál? - pirított rám - Már mindenütt kerestelek! Még a Griffendél toronyban is jártam, és megkértem az egyik lányt, hogy nézze meg ott vagy-e! Na? Merre császkáltál?

- Neked meg mi közöd hozzá? - kérdeztem ingerülten.

- Az, hogy a nővéred vagyok! Már első nap tilosban jártál, mi?

- Képzeld, nem! Lent voltam a barátaimmal Hagridnál! És jól éreztem magam, ha egyáltalán érdekel!

Emma erre nem tudott mit mondani - egy kis ideig.

- És engem már el is felejtettél, igaz? Képzeld, aggódtam érted! Tudod mit....

- Elmegyek lefeküdni - vágtam közbe emelt hangon - fáradt vagyok. Jöttök? - fordultam Albushoz és Rosehoz.

- Persze - vágták rá kórusban. Elindultunk kifelé, de ekkor megláttam nővérem ingerültségének okát: James Potter egy lánnyal sétált kéz a kézben. Átvágtunk a bejárati csarnokon, felmentünk a klubbhelyiségbe, majd elköszöntünk Albustól és elindultunk a hálóterembe. Egy szó nélkúl feküdtem le, de még sokáig nem tudtam elaludni.

3. fejezet

 Konfliktusokkal telített hét

Másnap reggel kialvatlanul ébredtem. Rose az ágyában feküdt, és olvasott. Nem tudtam mire vélni a dolgot, hisz csak szerda volt6, és tanítás. De ekkor azt is észrevettem, hogy Lucie-ék még alszanak.

- Hány óra? - suttogtam.

- Fél hét lesz pár perc múlva - felelte Rose.

- Hogy-hogy ébren vagy?

- Nem tudom....nem vagyok álmos. - mondta, de hangja alapján valami baja volt. Meg is akartam kérdezni, de ekkor lentről kiabálást hallottam. Felültem és hallgatóztam. Fiú hangok voltak. Gyorsan felvettem a hálóköntösöm, és Rose nyomában leszaladtam a klubhelyiségbe. Ott James és Albus két méterre egymástól kiabáltak egymással - de ha a világ két végén álltak volna, akkor is halloták volna egymást.

- Akkor miért volt a te ládádban, ha hozzá se nyúltál? - kiabálta épp James.

- Mondom, hogy fogalmam sincs! Minek kéne nekem az a vacak?

- Az a ,,vacak" egy gyanuszkóp, amit még apátol örököltem! Ő kapta a 17. szülinapjára! Neked ez semmi?

- Nem mondtam, hogy semmi, csak nekem nem kéne! - kiabálta magából kikelve Albus - Azt hiszed képes lennék lopni tőled?

- Eddig nem gondoltam! De így......- ekkor kénytelen volt elhalgatni, mert Albus elviharzott a portrélyuk felé, kimászott rajta és elrohant, talán még ő sem tudta hová...

- Zűrös hét...- morogta Rose.

- Az - hagytam rá. Ezután felmentünk a hálótermünkbe, felöltöztünk és elindultunk reggelizni. A nagyteremben az asztal végén találtuk Albust. Szemlátomást még mindig ingerült volt, de mintha el is lett volna szomorodva egy kicsit.

- Szia - köszöntünk rá, mire ő egy üdvözlő mordulással felelt. Egy darabig csendben ettünk, aztán Albus szólalt meg.

- Hogy a fenébe került hozzám a báttyám gyanuszkópja? - fakadt ki - Nem nyúltam hozzá! Egyedül pedig nem tud közlekedni. Bár már akármit el tudok képzelni....

- Ne törődj vel! - mondtam - A testvérek már csak ilyenek, nem sokára elfelejti. - ezután több értelmes mondat nem jutott eszembe. Reggeli után mágiatörténet volt, amit Binns professzor, a roxfort egyettlen kísértet tanára tartott. Az a hír járta, hogy a tanár egy nap elaludt a tanáriban, és éjszaka meghalt, de ez sem zavarta meg napi rutinját. Ez volt talán a legunalmassabb óra, amin eddig ültem, de azért jegyzeteltem, Rose-al együtt - Albus pedig csak nézett ki a fejéből. Utána dupla bájitaltan következett, amit talán a legfiatalabb roxforti professzor, Tonkin tanárnő tartott. Ez igen érdekes óra volt, és a diákok nagy része jobban élvezte, mint az eddigi összes órát. Mikkor kicsengettek elindultunk ebédelni. Utközben - a mai napon másodszor - kiabálás üötte meg a fülünket, és mikor leértünk McGalagony professzort látuk meg, amint egy másik tanárral veszekedett ( akiben Emma leírása szerint Trelawny professzorra ismertem ).

- Én csak azt mondtam, hogy nem kellene minden évbe halálra rémisztenie egy gyereket! - kiabálta épp McGalagony.

- Én meg azt, hogy ne szóljon bele a munkámba! Tehetek én róla, hogy látnok vagyok?

- Érdekes módon, még senki sem halt meg, akiről azt jósolta!

Úgy döntöttünk, nem tanácsos a paprikás hangulatú tanárok közelében maradni, ezért eliszkoltunk a nagyterembe.

- Kiváncsi vagyok, mi volt ez - szólalt meg Rose.

- Én tudom - hallatszott Angelina, emma legjobb barátnőjének hangja a hátunk mögött.

- Kiváncsian galgatom - fordultam hozzá.

- Trelawny, a jóslástan tanár, minden évben megjósolja egy diák halálát. Harmadikban ezzel kezdi az első órát. Ha jól tudom, ma épp James Potter korai halálát jelentette be. Gondolom McGalagonynak elege lett ebből.....

- Nem túl nyugodt ez a hét, pedig ez még csqak az eleje - jegyezte meg Albus.

- Az biztos - vágta rá Angelina - nálunk két fiú megátkozta egymást a folyóson.....Na én megyek is. Sziasztok! - azzal elsietett a hugrabugosokhoz. Délután még volt egy dupla gyógynövénytenunk, aztán felmentünk a klubhelyiségbe leckét írni. Este korán feküdtünk le - nem kívántuk a veszekedős légkört. Az ágyban még sokáig gondolkoztam. Miért van ez az egész? Mindenki veszekszik mindenkivel, de csupa apróságokon. Tényleg nem értem... Ez nem normális dolog....

***

A hét hátralevő része, ha lehet még roszabb volt. A diákok sorra vesztek össze, vagy átkozták meg egymást, és ez a hangulat Rose-ra is ráragadt. Nem mondom, hogy én és Albus a legjobb ideg-állapotban voltunk, de ő jócskán túl tett rajtunk. Minden apróságba belekötött, és csak pár röpke órában lehetett vele normálisan beszélgetni.

- Komolyan mondom, megbolondult. - jelentette ki Albus szombat este, mikor ketten ültünk a könyvtárba ( Rose elvonult lefeküdni, mert öszevesztek Albussal azon, hogy az unikornis szarvát 4 vagy 5 dologra használják fel ) - De nem csak ő....

- Hagyd már! - szóltam rá - Tegnap este sírva fakadt, amiért folyton szekálod. Nem tehet róla, egyszerűen ilyen a természete. Állítolag apai ágon örökölte...

- Hát az biztos!

- Egyébként nem értem.

- Mégis mit?

- Ezt az egészet - feleltem, de éreztem, hogy ezzel nem mondtam sokkal többet, ezért hozzátettem - hogy mindenki ilyen harapós kedvében van. Nem csak a diákok, a tanárok is. Még Hagrid is.

- Tényleg, holnap le mehetnénk hozzá. Talán Rose is feloldódna egy kicsit - vetette fel Albus.

- Felőlem mehetünk....Na jó - szóltam hirtelen - elmegyek lefeküdni. Nagyon álmos vagyok.

- Jó ötlet, én is megyek - azzal elindultunk a Griffendél toronyba. A klubhelyiségbe már alig volt valaki, de akik még nem feküdtek le azok se nagyon beszélgettek. Albus jó éjszakát kívánt, majd elment balra, én pedig jobbra indultam tovább. Nem túl nagy meglepetésként ért, hogy a hálóteremből ingerült hangok szűrődtek ki.... Kicsit halgatóztam, és megállapítottam, hogy ezuttal Mandy Bell és Megan White vitatkoztak.

- Figyelj, ha bevennének elsősöket, akkor se lenne esélyed! Még nem is volt repülés óránk...- hallatszott Megan hangja.

- Kösz az optimizmusod! És nem mondtam, hogy be akarok lépni a csapatba, csak azt, hogy jó lenne! - vágott közbe Mandy.

- Jó, tudod mit, hagyjuk! - morogta Megan, majd elhalgattak. Benyitottam a szobába. Éppen bebújtak az ágyukba. Lucie és Rose már aludtak. Én is gyorsan pizsamát vettem és lefeküdtem.

Reggel korán keltem, de már csak Rose volt a szobában. Ébren volt, de csak feküdt és a mennyezetet bámulta.

- Jó reggelt - szólítottam meg - Figyelj, tegnap beszéltünk Albussal. Mindketten úgy gondoljuk, hogy jót tenne a kikapcsolódás, szóval lemehetnénk Hagridhoz. De csak ha te is akarod, nem szeretnénk kényszeríteni semmire - tettem hozzá, kicsit tartva az esetleges dührohamtól. Utána vártam, de Rose csak néhány perc múlva szólalt meg.

- Jó - hangzott a tömör felelet. Éreztem a hangján, hogy valami nincs rendben.

- Figyelj - kezdtem - senki sem haragszik rád. Albus is megért, és végülis nem csak te vagy ilyen hangulatban...

- Nem az a baj - szakított félbe - hanem.... Írtam anyáéknak még kedden, de még mindig nem jött válasz. Máskor már másnap reggelre válaszolnak. Lehet, hogy....történt velük valami...

- Ne izgulj! Gondolkodj csak! Nem azok a könnyen elintézhető emberek...Ha érted mire értem.- rámosolyogtam, és látszólag kicsit megnyugodott, mer visza mosolygott.

- Igazad van. Ha gond lenne arrol tudnék....Lemegyünk reggelizni? Utána indulhatnánk is Hagridhoz.- fejezte be, immár sokkal vidámabban. A nagyteremben azomban nem volt ilyen vidám a hangulat. Még a mindig víg kedélyű Tonkin professzor is búskomor arcot vágott, és néha sértődött pillantást vetett a szintén borongós hangulatú Bimba professzorra. Bimba segédje, Longbottom professzor viszont nem tűnt szomorúnak, amit elég furcsának találtam.

- Hát megvagytok - hallatszott Albus hangja - már kerestelek titeket. Minden rendbe? Mehetünk Hagridhoz?

- Igen mehetnénk, de ha jobban megnézed még reggelizik, és mi sem ettünk - feleltem.

- Jó, jó, bocsánat....

- Semmi gond, de tudod már rám is ragadt valami ebből a tudom is én miből....Rosz hangulatból.

- Ezen nem lepődtem meg, velem is ez a helyzet. Ma reggel is össze külömböztem Oliver Finnigannel, az egyik szobatársammal, de ami a legroszabb, hogy már nem is tudom min.... - kesergett Albus.Reggeli közben nem igen beszéltünk. Mikor végeztünk adtunk egy kis időt Hagridnak, hogy hazaérjen és mi is elindultunk. Borongós, hűvös reggel volt - illett az álltalános hangulathoz. Mikor bekopogtunk a vadőrkunyhó ajtaján Hagrid azonnal ajtót nyitott és - nem kis megkönyebbülésemre - mosoly terült szét az arcán.

- Szervusztok! Már azt hittem elfelejtetettek, mert rátok is rátok ragadt ez a búbánat.

- Csak félig - vigyorodott el Rose, és bementünk. Már az elején láttam, hogy Jó ötlet volt a kikapcsolódás. Egész nap beszélgettünk és nevettünk. Már este fél hét volt, amikor elindultunk vacsorázni a kastélyba. Ott jó étvággyal ettünk ( Hagrid nem igazán volt otthon a konyhában ) és továbbra is csak beszélgettünk, el nem múló jókedvvel mentünk fel a Griffendél toronyba. Útközben azomban megláttam Emmát.

- Szia - szólt, majd gyorsan folytatta - Figyelj, anya írt, hogy aggóik érted. Egy árva sórt sem írtál neki, tőlem kérdezte, hogy hogy vagy és melyik házba kerültél. Én nem írtam meg, csak azt, hogy szólok neked. Holnap, ha lehet még reggel küldj neki egy baglyot. Csak ezt akartam, szia.- és már el is ment.

- Fáj velem beszélgetni? - morogtam dühösen - Vagy nem bírja, csak a Hugrabug légkörét? Nem normális ez sem! - azzal elvonultam lefeküdni. Az ágyban fekve azomban eszembe jutott valami. Történetesen az, hogy én is olyan mogorva és undok voltam, mint a legtöbben a héten....

4. fejezet

Másnap reggel korán keltem, hogy legyen ídőm megírni egy levelet anyának. Gyorsan felöltöztem és lementem a klubhelyiségbe, ahol már Albus is üldögélt, és szintén levelet írt.

- Jó reggelt - ásítottam egyet, majd folytattam - Kinek írsz?

- Apáéknak. Eszembe jutott, hogy azt se írtam meg hova kerültem......

- Érdekes, velem is ez van. Emma szólt tegnap. - azzal leültem, pergament, tintát és pennát vettem elő, majd leírtam az első két szót : Kedves anya! De nem igazán tudtam hogyan folytassam. Gondolkodtam egy kicsit

Az első hetem jó volt. Már van két nagyon jó barátom is, Rose Weasly és Albus Potter.  Eddig a bájitaltan tetszett legjobban, de a többi óra se volt rosz. Voltunk lent Hagridnál, és vele is jóba lettem. A Teszlek Süveg a Griffendélbe osztott, de nagyon jó így is. Ne izgulj értem, nagyon jól érzem magam!

Szeretettel : Bonnie

Kicsit szűkszavu lett, de nem akartam megírni azt a rengeteg civakodást. Még a végén aggódni kezd, és akkor naponta küldhetem a baglyokat. Megvártam amíg Albus is befejezi, aztán gyorsan elrohantunk a bagolyházba. Uhu épp akkor ért vissza a vadászatból amikor beléptünk. Miután elküldtük a leveleket egyenesen a nagyterembe mentünk. Rose már reggelizett, és látszólag jó kedve volt - legalábbis jobb, mint a múlt héten.

- Megjött anyáék levele. - újságolta amikor leültünk mellé - Csak eltévedt a bagoly.

- Mondtam én, hogy tudnak vigyázni magukra! - szóltam és szedtem magamnak egy kis rántottát. Azomban úgy tűnt ez a nap se lesz jobb, mint a többi - csak úgy, mint az elkövetkező két hét. Néha már én is azon kaptam magam, hogy minden mondatba belekötök, és Emma még mindig nem állt szóba velem. Albus és James kibékültek - csakhogy aztán újra összevesszenek. A tanárok is paprikás hangulatban voltak, és Hóborc, a kopogószellem sem segített sokat a helyzeten. Ha épp végre csend volt, és senki sem kiabált akkor rádobott valamit egy mogorva diák fejére, mire az nyomban veszekedni kezdett. A legnagyobb  vita október közepe felé következett egy ötödéves ikerpár, Hannah és Becky Jones között. A két lány szócsatája végül hatalmas tömegpárbajba torzült és nyolc diák került miatta a gyengélkedőbe.

- Csak tudnám miért van ez az egész! - fakadt ki Rose a tömegpárbaj estéjén a klubhelyiségbe - Mindenki haragszik mindenkire, és én is kezdek megőrülni! Folyton rosz kedvem van, és azon kapom magam, hogy veszekszem! Ilyen aprócska dolgokon, hogy.....

- .....miért nem szóltam, hogy elmegyek kezetmosni? - fejeztem be a legutobbi vitánkra célozva.

- Jaj, az más volt..

- Mégis miért? Majdnem leharaptad a fejem, pedig csak kezet mostam.

- Igen, de nem szóltál.

- És nekem be kellene számolnom minden egyes mozdulatomról? - fortyantam fel.

- Én nem ezt mondtam! - csattant fel Rose - Csak szólhattál volna, mert én meg kerestelek!

- Sajnálom, azt hittem mozoghatok egyedül is! Vagy öt percig se bírod nélkülem?!

- Már izgulni se szabad? Történhetett volna veled valami, vagy tudom is én....

- A griffendélesek elvileg bátrak! Mit keresel itt, ha ennyitő is megijedsz! - vágtam vissza.

- És te mit keresel itt?! Hol volt az egész családod? A selejtek között, a Hugrabugban!!! - azzal elviharzott lefeküdni. Én meg csak álltam, és éreztem, hogy könny szökik a szemembe....

***

Másnap Rose rekordsebességgel öltözött fel, és mire én kikászálódtam az ágyból már becsukódott mögötte az ajtó. Egész nap nem szóltunk egymáshoz. Éreztem, hogy csak azért mondott ilyet, mert elhattalmasodott rajta az új hangulat, de attól még haragudtam rá. Nem biztos, hogy egyébként nem gondolt ilyet.....

Albus nem állt senki oldalára, csak egyszer egyikünkkel, másszor másikunkkal beszélgetett.

- Te is megbántottad - fejtette ki véleményét - Azt mondtad nem bátor, és hogy mit keres a Griffendélben. Jó, elismerem ő talán durvábbal válaszolt, de nem sokkal...

- Azt mondta, hogy selejtes a családom! - csattantam fel - Te nem akadnál ki ilyeneken? Könnyen beszélsz, hisz te a családod házába kerültél, én meg nem! Lehet, hogy nem látszik, de ez így nehéz!

- Én nem is mondtam, hogy könnyű. Csak azt, hogy te is megbántottad Roset. Ennek semmi köze ehez.

Emma továbra se állt szóba velem. Ha megláttam valahol rám se nézett, a folyósókon pedig nagy ívben elkerült.  Amikor Albus Roseal voklt én főleg Lucieval, de mégsem volt ugyanaz a dolog. Vele nem lehettett ugyanarról beszélgetni, mint Roseal, főleg mert Morzsás Szarvú Szipirtyokról, Narglikról és egyéb kitalált lényekről mesélt.

- A nagypapámmal és anyával minden nyáron elutazunk Szipirtyókat keresni - mondta egy különösen unalmas decemberi napon - A papának volt is egy szarva, csak sajnos eltünt. Pedig biztos nagyon érdekes volt!

Közeledett a karácsonyi szünet, és jött egy hír, ami ha lehet még jobban elrontotta a kedvemet. Egyik reggel Uhu leszált a tányérom mellé, csőrében egy anyától jött levéllel. Gyorsan leoldottam a levelet, a bagoly pedig elrepült a bagolyházba. Kinyitottam és olvasni kezdtem.

Kedves Bonnie!

Sajnos úgy fest, a karácsonyt az ikolában kell töltened, Nekem sürgősen el kell utaznom a minisztérium megbízásából, így Emma is ott marad. Nagyon sajnálom, hogy így történt, majd ha tudlak kárpótollak titeket valahogy. Kérlek szólj a nővérednek is!

Szeretettel : anya

Így hát nem minden lelkesedéssel elindultam a Hugrabug asztalához, ahol Emma is ült.

- Szia - kezdtem, majd választ se várva folytattam - Anya írt, hogy nem tudunk hazamenni a szünetre, úgyhogy a Roxfortban kell maradnunk karácsonyra.

- Hogy mi?! - nézett rám - De hát mi a fenét fogunk it csinálni egész....

 - Nem tudom, szia - vágtam közbe azzal elsiettem órára.